Akciósan kaptam vörös sügért. Hétvégi piacolásból maradt két nagy marék spenót, valamint natúr krém sajt éppen megkezdve figyelt a hűtőben. Mivel a férjem nem szereti a spenótot, de a halat igen, ezért végül is kétféle ételt készítettem. Kevés vajon, fokhagymával a spenótot megfuttattam, majd belekevertem egy kis szerencsendiót és a krémsajtot. Tésztát gyorsba kifőztem.
Maradék zöldhagyma szárakat apróra felvágtam, forró vajba dobtam. Kiolvasztottam a vörös sügér filéket, majd ebben a vajban 3-4 percig sütöttem, félidőben megforgatva őket. Sütőt közben bekapcsoltam melegedni (200 fok), a halak bundáját előkészítettem. Bunda összetétel: zabpehely, őrölt lenmag, kevés zsemlemorzsa, 2 ek citromlé, 1 ek olívaolaj, 3 ek vajas zöldhagymás hal szaft, amit sütés közben engedett sügér. Zsírpapírral kibéleltem tepsit, alját szafttal meglocsoltam, főleg azokon a részeken ahová a sügér filék kerültek. A halfilékra pakoltam bundát, villával tömörítettem. 3-4 percig grillezve sütöttem. A férjemnek salátával vagy párolt zöldséggel tálaltam vacsira. A kicsinek halat, tésztát, spentót turmixoltam, hal bundájából is került bele.
Spenótos hal tésztával (11 hónapos kortól)
2011.06.08. 10:16 sylblog
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://syl-babagasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr222967128
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
